Egy szombat reggel, úgy hat körül, arra ébredek, hogy valaki éktelenül kiabál: ká, ká, ká.. Kicsörtetek, hát a szomszédasszony kákog az ég felé, kezében gyékényből font tálca, rajta banánlevélen rizs, mellette kevés olajban templomi szertartásokhoz szolgáló fehér kanócok áznak, és néhány áldozati virág. Ettől kissé lehűlök, de még mindig ott az ingerültség a hangomban:
- Mégis, miért kiabálsz itt hajnalok hajnalán?
- Tudod, beteg a férjem. Ha egy varjú megeszi az olajos madzagot, elviszi vele a betegséget. Így kell hívni a varjakat. – Mit lehet erre lépni? Visszavonulok.
Az ilyen szertartások a szingaléz hétköznapok és ünnepek állandó elemei.
Ahogy nálunk házi orvosa, úgy van minden srí lankai családnak házi kattadiája – varázslója, sámánja; nekem legalább négyet ajánlottak a közelben. Ők lépnek kapcsolatba a felsőbb hatalmakkal – vagy legalábbis ezt állítják magukról –, szellem-segítőkkel dolgoznak, oldanak és kötnek. Hozzájuk fordulnak családi viszály és lelki, sőt, bizonyos testi panaszok esetében is, valamint a sikeres üzletmenet előmozdítása érdekében, de legtöbb munkájuk a rosszindulattal és az irigységgel van. Rontást vesznek le, és állítólag vannak, akik rendelésre küldenek is – de akit kérdeztem, mind azt felelte: ő nem. Sunil is azért keresi fel Saimon kattadiát, mert gyanítja: elirigyelte valaki a csapat szerencséjét, rontás miatt apadt el.
A kattadia apró, sárból tapasztott, vakolatlan házban él az utca baloldalán. A meredek lépcsősor alján dühösen ugató fekete kutya. Annál szelídebb a gazdája; apró, vékonycsontú, 50 körüli férfi, olyan, akit alig venni észre.
- Hát, legalább pénzre nem hajt - gondolom, amint belépünk a ház egyetlen szobájába. Oldalt egy ágyon idős asszony, tévét néz. A kattadia kis asztal mögött ül, előtte munkaeszközei: citromok, a citromvágó, pohár víz, virágok, olaj, füstölők. Ígéri, jövő szerdán eljön, addigra elkészíti a rontást semlegesítő „szenteltvizet”.
Kora reggel érkezik, ezek, valamint a késő esti órák a legmegfelelőbbek a rontásűzéshez és a védelem kialakításához. Ayanthira épp csak ránéz, majd közli (a férjével), hogy az asszonyt orvoshoz kell vinni, nem egészséges.
De hiába szór meg minket, majd a ház helyiségeit varázsvízbe mártott zöld ágacskával, és vonul ki citromot vágni a telek négy sarkára meg a közepére – a csapat csak nem talál rá a Nagy Kőre.
- Volt nekünk egy jó kattadiánk – meséli Sunil –, sajnos, már meghalt. Ő segített, amikor feleségét, Ayanthit három évvel ezelőtt megszállta egy holman – azaz egy kísértet. A fiatalasszony néhány éve meghalt édesanyja hangján beszélt, és azt követelte, tartsák meg a halotti tor temetés után három évvel esedékes megismétlését.
Vannak yakák, azaz éhes démonok kiűzésére szakosodott kattadiák, de nekik egyre kevesebb munkájuk akad – megritkultak manapság a yakák, talán nem kedvelik a Srí Lankán is egyre fogyasztóibbá váló társadalmat.
Ahogy telik-múlik az idő (és gyorsan feketedik a bejárat felett lógó puhul – kötélkosárba fogott tökszerű termés, ami a rossz nyelvek ártása ellen véd –), a kemény munka csak hoz némi gyümölcsöt, a közös érdekek és a jószándék pedig új barátokat, és a viharokban megerősödött kötelékeket.
Engem is erős kötelékek fűznek új, népes családomhoz, akiktől megtanultam, hogy a bajok dacára is jó dolog élni, ha együttműködünk.
