ŐSI JÖVENDŐK
A könyv, amely összekötötte a világaimat


Gyerekkorom egyik meghatározó eleme, az Édesapámmal folytatott végtelen beszélgetések sora Istenről. Fiatalon hadifogságba esett, és Szibériában, a munkatáborban sok csodát átélt, köztük három „személyes” találkozást Jézussal. Ennek következtében zsidóból katolikus lett (s vagy 20 évig nem állt vele szóba a családja), és végképp a vallás felé fordult – akkoriban még csak vallási kereteken belül lehetett elképzelni a „spiritualitást”. Nem is sikerült harmóniába hoznia belső és külső világát – ezt rám hagyta feladatként. Idős korára kissé fura, hóbortosnak tűnő, az életben bizonytalanul mozgó, aranyszívű ember lett.

Aztán tizennyolc évesen beleszabadultam az Életbe, s hosszú ideig eszembe se jutott Isten. Kalandortermészetem nem tudott betelni az élményekkel, ugyanakkor a lehető legtöbb féle helyzetben kellett kipróbálnom magam, megtudni ki is lehetek én. Már harminc is elmúltam, mire az életem elvezetett az utazáshoz, nevezetesen Indiába, ahol három hónap sem kellett ahhoz, hogy szépen cizellált, európai újságírói világképem darabokra hulljon. Egy teljes összeomlást követő napon aztán ajándékba kaptam a megértést – velem is történnek a csodák ☺ -, és egységbe forrt bennem Édesapám Istenképe és az élet Indiában megtanult, spirituális nézete. A megértéstől a megélésig eljutni azonban, ráadásul itthon, Budapesten, sokkal tovább tartott.

Volt egy belső, spirituális világom, és volt a világ. A kettő között mély szakadék tátongott. Próbáltam ugyan ötvözni az újságírást és az – amúgy fellendülőben lévő – spirituális ébredést, de riportalanyaimmal csak a felszín kapargatásáig jutottunk.

Aztán váratlanul előkerült a megoldás. Amikortól az életem alapjává a közösség vált (barátokkal éltem együtt, s mi mind egy nagyobb – a zenében kapcsolódó szellemi és lelki – közösséghez tartoztunk). Ekkor vettem a kezembe egy, még Delhiben vásárolt könyvet. Valami antropológiai munkának gondoltam, és igazság szerint csak azért vettem meg, mert az utcai árus ragaszkodott hozzá. ☺

Helena Norberg-Hodge könyve hidat alkotott belső világnézetem és a között, ahogy a társadalmat (s így a világban betölthető helyemet) láttam; megmutatta, hogy ember és társadalom egyaránt alapvetésekre és értékekre épülő, koherens rendszerekben működik, és alapvető szükségleteik nem különböznek – nem különbözhetnek – egymástól. Kulturális agymosottságunk miatt elfogadhatónak tartjuk, hogy világunk alapértéke nem az ember és az élet, hanem a gazdaság és a profit, ami mindennapjaink és az emberi szellem szívbe markoló lefokozását, beszűkítését és megnyomorítását vonja maga után. Küzdünk a bálnák, az őserdők és a Csendes-óceáni szigetek megmentéséért, s közben szótlanul hagyjuk, hogy az élet legalacsonyabb szintjeivel foglalkozó tévéhíradó értékrendje és bűvköre szabja ki életünket.

Helena könyve azonban a bajok okaira való rámutatásnál is jóval többet ad: megmutatja, hogyan működött, és működhet együtt ember, társadalom és környezet harmonikusan. Nem elméletben, utópisztikusan, hanem a gyakorlatban, reális irányokat adva.

Üzenete továbbításának felvállalása személyes életemben is számtalan virágot és gyümölcsöt hozott – s hoz még ma is. Legújabb virága – fejezete– annak a története lesz, hogyan tudom gyakorlatba ültetni a tőle tanultakat, hogyan tudom megteremteni az én ősi jövendőmet.


tovább az Ősi Jövendők oldalhoz >>